Aura

A mindannyiunkat körülvevő energiamező - az aura - legrejtettebb titkainkat árulja el egészségünkről, lelki állapotunkról és energiaszintünkről.  Auránk visszatükrözi életkörülményeink, hangula­taink és egészségi állapotunk változásait. Láthat­juk benne azt is, ahogyan a csecsemő gyermekké, a gyermek kamasszá, majd a kamasz felnőtté válik. Tehát az aura nem csak pillanatnyi állapotot mutat, hanem egy olyan nagy mennyiségű információt tárolni képes elektromagnetikus hologram, melynek egy része folyamatosan változik különböző érzelmek és gondolatok, illetve fizikai életmód hatására, mégis nagyobb része állandó marad, mint a tenger. Gyakorlatilag érzelmi és gondolati mezőnknek is hívhatjuk, melyben helyet kapnak bizonyos testi információk is. Ezért az aurafotó olyan egyedi mint az ujjlenyomat, vagy méginkább mint tenyerünk barázdái, amiből nemcsak a múlt olvasható ki, de utalhat a jövőnkre is. Információkat közöl testünk, lelkünk és szellemünk együttműködéséről ugyanúgy, mint személyiségünkről és csakráink töltöttségi állapotáról. Kiderülhet, milyen rejtett okok vezettek betegségeinkhez, megoldhatatlannak tűnő - és gyakran visszatérő - problémáinkhoz, majd figyelemmel kísérhetjük gyógyulásunk folyamatát is.  
Auránk a testünk közelében a legsűrűbb, kifelé ha­ladva egyre finomabbá válik. A rétegek úgy néznek ki, mintha színes sávok lennének, bár nem olyan sűrűek, mint a fizikai tárgyak. Amikor valakinek az auráját figyeljük meg, az leginkább ahhoz hasonlít­ható, mint amikor az égen látható szivárványt néze­getjük. Tudjuk, hogy nem szilárd, bár annak tűnik 

A hét réteg

A különböző könyvekben a hét rétegre vonatkozó különböző elnevezések­kel találkozhatunk; különösen a négy külső szerepel eltérő neveken. Persze nem is annyira az elnevezés számít, sokkal inkább az, hogy megértsük, miként működnek, hogyan befolyásolnak bennünket az egyes rétegek.

1. Az étertest az emberi testhez legközelebbi réteg, ezért ez a legsűrűbb. Ezt pillantjuk meg először, amikor gyakorolni kezdjük az auralátást. Színe a halványszürkétől a ragyogó kékig változhat. Az étertest állapota pontosan visszatükrözi fizikai testünk állapotát.

2. Az érzelmi test a következő réteg, és ahogy a neve is mutatja, az ér­zelmekkel van kapcsolatban. Az ember érzelmei színes energiafelhőkként jelennek meg az aurájában. Ezek a felhők annak megfelelően változtatják színüket, ahogy az adott személy érzelmei változnak, így az épp jellemző hangulatot írják le.

3. A mentáltest a harmadik réteg. Ahogy a nevéből is következtethetünk, a megfigyelt személy gondolkodási folyamataival kapcsolatos. Túlnyomórészt egyszínű sárga, de láthatunk benne gondolati mintákat is. Minél erősebbek és rögzültebbek ezek, annál meghatározóbbak a mentái testben. Ezen gondolati minták színe megmutatja a hozzájuk kapcsolódó érzelmek természetet.

4. Az asztráltest az aura negyedik rétege és a szeretettel, valamint a kap­csolatokkal van összefüggésben. Ez a réteg képezi a választóvonalat a három belső, fizikai világhoz kapcsolódó* valamint a három külső, a spi­rituális világhoz kapcsolódó réteg között.

5. Az éteri szint a fizikai test és az étertest másolata. Spirituális szinten kapcsolódik a fizikai testhez, ezért nagyon hatékony az ezen a síkon végzett gyógyítás.

6. A mennyei test az aura hatodik rétege. Spirituális szinten áll kapcsolatban az érzelmekkel. Ez az a réteg, ahol a feltétel nélküli szeretetet megtapasztaljuk.

7. A keterikus szint az aura hetedik rétege. Spirituális szinten kapcsolódik a mentális folyamatokhoz, itt válunk eggyé a világegyetemmel.

©Aura foto -  Budapest
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el